Egész éjjel nem aludtam, egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből a levélben olvasottakat. Hajnalban kezdtem egy picit elálmosodni, de akkor már úgy voltam vele, hogy mindegy, egy óra plusz vagy mínusz úgy sem számít. Reggel első dolgom volt megkeresni Willt, aki még mindig rideg volt a modortalan viselkedésem miatt, bár láttam rajta az enyhülés jeleit.

- Szerinted ki lehet az a Victor? - vágtam rögtön a közepébe.
- Van egy sejtésem,de egyáltalán nem biztos, hogy róla volt szó.
- Engem akkor is érdekelne... - erősködtem.
- A szomszéd lovarda tulajdonosa. Általában versenylovakkal foglalkozik, azon belül is leginkább díjugratással. Annyit tudok, hogy Bayjent kifejezetten szerette volna megkapni, és a mai napig zaklat minket is. Bár már nem a lovat szeretné, hanem egy csikót tőle.

Erősen gondolkoztam. Túrtam az információkat az agyamban, de valahogy sehogy sem ugrott be olyan dolog, amiben ez az ember szerepett játszott volna akár egy pillanatig is. Vajon anya tudott erről?

- Elmegyek ehez a Victorhoz délután.
- Egyedül? Kizárt.

Már megint parancsolgat. Kinek képzeli ez magát, hogy irányít reggeltől estig? - fortyogtam magamban.

- De nekem muszály találkoznom vele! - követelőztem.
- Egyedül túl veszélyes lenne. Te nem ismered Victort. Elmegyek veled és téma lezárva.

Még mindig morogtam legbelül, de ugyanakkor azért meg is nyugtatott a tudat, hogy nem kell egyedül mennem.

Willnek ismét dolga akadt, én pedig a legelők felé indultam. Valamelyest igaza volt Willnek, Bayjen nem tehet talán mindenről és lehet hogy egy kicsit szigorú voltam vele. Igazából apából csak ő maradt már nekem, ha ránézek rögtön beugrik az arca és ilyenkor nem kell félnem attól, hogy talán végleg elfelejtem.

A pej kanca ismét a kerítésénél állt és engem figyelt. Kimérten, higgadtan, de mégis szeretetteljesen nézett rám. Mintha ismét csak könyörögne azért, hogy egy lépéssel is közelebb lépjek hozzá.

"Na jó Olivia, most meg kell tenned!" - mondta bennem valami, talán a lelkiismeretem. Közelebb léptem. Még közelebb. Megható volt, de ugyanakkor jó érzés is. Mintha valami leesett volna a szívemről, talán egy darab fájdalom, vagy szomorúság. Mindegy is, könnyebbnek éreztem magam és talán egy picit boldognak is. Megérintettem a kanca homlokát aki a nyakamba fújt egy adag meleg levegőt. Istenem mennyire hiányzott már ez az érzés!

Percekig maradtunk így mindketten, mire lépteket hallottam a hátam mögül.

- Látom észhez tértél. Jó így látni titeket Olivia.

Meglepetten megfordultam. Mrs. Windmoor volt az.

- Christine! - köszöntöttem barátságosan, majd gyorsan odasiettem hozzá.
- Szia Liv, már azt hittem sosem látlak viszont! Jól megnőttél! - mosolygott, majd megölelt.

Még egyszer visszanéztem Bayre, ő is sokkal megkönnyebbültnek tűnt. Elindultunk Christinel a ház felé, s közben beszélgettünk. Volt mit bepótolni, csak 11 év elmaradásunk volt. A ház elé érve gyorsan elhadartam neki az addig történt fontosabb dolgokat, majd megkérdeztem azt, ami tegnap este óta a szívemet nyomta:

- Christine, nem tudod ki lehetett egy bizonyos Victor, akit apa ismerhetett?

Christine arca egyszerre elkomorult.

  következő fejezet (5.)